A napokban egy érdekes cikkre bukkantam a psychologytoday.com-on (a cikk már nem elérhető online az oldalon) a nők közötti rivalizálásról. A tanulmány szépen leírta a lehetséges okokat és következményeket, azonban sajnos nem javasolt érdemi megoldást a problémára. Pedig a téma mindenképpen fontos; a szerző szerint a fenyegető érzés, amelyet akkor éreznek a nők, ha egy fiatalabb és vonzóbb társuk jelenik meg a közelükben komoly következményeket vonhat maga után. Ez jelentheti a munkahelyi civakodásokat, de akár globális problémák kialakulását is, mint az olyan szokások (a szigorú öltözködési szabályoktól a testcsonkításig) bebetonozása, amelyek károsan hatnak a nőkre és az egész emberiségre. Ezért megkísérlem a témát a gyakorlásunk szemszögéből megközelíteni, és megnézni, hogy a jóga útján járók mit tehetnek a nőkért és mindenki másért.
Guruji azt mondta, hogy ha kitartóan gyakorlunk, akkor mindenhol Istent fogjuk látni. Ez természetesen azt is jelenti, hogy mindenkit egyenlőnek fogunk tekinteni legyen nő, férfi, állat, növény vagy akár természeti jelenség. Amíg azonban nem érjük el ezt az állapotot, elkerülhetetlenül kategorizálni, bírálni fogunk, és összehasonlítjuk magunkat a társainkkal. Ez pedig problémákhoz fog vezetni: ha valaki „jobb” nálunk, akkor irigyek leszünk, és igyekszünk majd hibát találni benne, ha pedig „gyengébb”, akkor büszkék leszünk, és tenni fogunk érte, hogy ez így is maradjon. Tesszük ezt egyéni szinten, vagy akár intézményi, sőt nemzeti szinten is. A kérdés viszont a következő: miért lennénk ettől a viselkedéstől boldogabbak vagy békésebbek?
A gyakorlást nézve mi jóra vezethet, ha figyelem a gyakorlótársaimat, és összevetem magam velük? „Neked mennyi idő volt ezt megtanulni?”, „Nekem sosem fog úgy menni ez, mint xy-nak…”, „Ó, neki minden olyan könnyen megy!”. Ezek mind olyan gondolatok, amelyek elviszik a gyakorlásunk fókuszát a belső lényegünkről a valójában jelentőség nélküli, külső adottságokra. Pedig csak az a fontos, hogy együtt gyakorlunk reggelente egy teremben, egy városban, egy bolygón. Lehet, hogy van, aki gyorsabban halad, mások pedig le-letérnek az útról időnként, de valójában mindannyian ugyanoda tartunk. Ha egy közösség vagyunk, akkor az egyén sikere a közösség sikere, és ugyanígy a bánatban is osztozunk (gondoljunk csak a ragadós sírásrohamokra Mysore órákon). Akkor miért ne segítenénk inkább egymást, ahelyett, hogy versengünk?
A gyakorlásunk lehet tehát a versengő tendenciáinkkal vívott csatánk Kuruksétrája, az elért változások pedig az egész életünkre hatni fognak. Kezdetben figyeljük meg, hogy összehasonlítjuk-e magunkat a társainkkal, vagy akár a vélt elvárásokkal, amelyeket magunkra vontunk, és mihelyt ilyesmit tapasztalunk, álljunk meg egy pillanatra, tudatosítsuk az érzéseinket, majd szépen engedjünk, hogy távozzanak, mi pedig lélegezzünk tovább. Ezek olyan gondolathullámok, amelyekre semmi szükségünk, igyekezzünk őket a Patandzsali által javasolt módon lecsendesíteni:
maitrī karuṇā mudito-pekṣāṇāṁ-sukha-duḥkha puṇya-apuṇya-viṣayāṇāṁ bhāvanātaḥ citta-prasādanam (PJS. I. 33) - Patandzsali
Legyünk barátságosak a boldog emberekkel, örüljünk mások sikerének és érezzünk együtt a szenvedőkkel. Aki pedig ellenséges, azzal igyekezzünk közömbösek maradni. Ez a békés elme kulcsa, és ez a megoldás a versengésre is. Ha megtanulunk örülni a gyakorlótársaink sikerének, és támaszuk vagyunk a nehéz pillanatokban, akkor utána már csak annyi a dolgunk, hogy ugyanezt tegyük mindenki mással is. Így a jóga és Patandzsali tanításai szépen beszivárognak a mindennapjainkba, és minél többen tesszük ezt, annál erősebb lesz a hatás, míg végül valóban eléri a gyakorlás a célját, és az egész világ egy boldogabb hellyé válik.