Az astanga jóga maga, – ahogy a nyolc ága is – az ahimszával (erőszakmentességgel) kezdődik. A nyolc ág közül a jama az első, az ahimsza pedig a legelső az ember mindennapi életében a követendő alapvető erkölcsi, morális irányelvek közül. Ezt tartják az egész rendszer alapkövének, és a többi ág tartóoszlopának. Gondoljunk csak bele, hogy a szó gyökere, „himsza” erőszakot és agressziót jelent, és amikor az „a” betű elékerül, akkor kap ellentétes jelentést a kifejezés. Például az első jama lehetett volna „béke” is vagy „gondoskodás”, de így sokkal inkább az erőszak minden formájának ellentétén van a hangsúly. Szándékosan, mivel az agresszió, mint az emberi természet elválaszthatatlan része automatikus túlélési reakció minden vélt vagy valós fenyegetésre vagy félelemre.
Velünk született hajlamunk az a tendencia, ami az agresszió kifejezésére irányul bizonyos körülmények között, ezért gyakran az érzelmeink által vezérelve, indulatosan cselekszünk. Annak érdekében, hogy békére és megértésre leljünk, meg kell találnunk az utat, amely a saját erőszakosságunkon át vezet annak ellentétének segítségével. Tudatos állásfoglalásra és szándékra van tehát szükség, amely segít ezt az energiát megfordítani és az „árral szembe” menni; ellentétes döntést hozni, ahogyan ezt Gandhi vagy Martin Luther King is tette.
Pozitív értelemben az ahimsza gondoskodást jelent, rendkívül magas szintű, valódi, mély és tartós gondoskodást, azt a fajta törődést, amely a tested gondozásával indul, amikor lelkes és elkötelezett ászana gyakorlásba kezdesz. Érdekes módon ekkor a múla bandha és az ahimsza együtt található. Mindkettő alapvető gyakorlat, amely magában foglalja annak a hatalmas energiának a hasznosítását, amely mély hajtóerők formájában lakik bennünk. A múla bandha és az ahimsza átirányítja ezt az energiát a világi csatornák felől a spirituális csatornák felé, hogy előtérbe hozza, ami valóságos és igaz bennünk.
Az ahimsza és a múla bandha, mint két szövetséges találkozik a mindennapi gyakorlás során; sőt, rendszeres gyakorlással felfedezhető, hogy ez a két dolog egy és ugyanaz. A jógában, amikor kapcsolatba lépsz a testeddel, a központoddal, belépsz a múla bandha birodalmába, amely a gyökér(csakra) támogatójaként a gerincoszlop alján található. A légzés, a mozgás, és ebből a központból kiinduló testtartás egyfajta empátiát és hajlandóságot hoz, hogy légy nyitott magad felé. Ez vezet el ahhoz, hogy kapcsolatba kerülsz mindazzal, ami benned zajlik, majd ahhoz az igyekezethez, hogy mindezt meg is értsd. Ez az alapja mind az ahimszának, mind pedig a gyakorlásnak. Meg fogod látni, hogy az ahimsza elvének gyakorlati megvalósításához a múla bandhán is dolgozni kell, és ez fordítva is igaz.
Guruji sokszor hangsúlyozta, hogy milyen fontos a múla bandha gyakorlása és folyamatos tartása. Azt mondta, hogy a múla bandha a végbélnyílás összehúzása, amely kontrollt biztosít az elme fölött, ezért azt folyamatosan tartani kell. Egy korábbi konferencián Sharath Jois (Guruji unokája) elmesélt egy történetet azzal kapcsolatban, hogyan kért tanácsot Gurujitól egy számára nehézséget okozó résznél a negyedik sorozatban. Ezek az ászanák ellentétes testhelyzetek váltogatását követelik meg (pl. extrém nyújtás, majd feszítés) előzetes bemelegítés és a kézzel történő alátámasztás nélkül, ahogy az az első, második és harmadik sorozatban volt jellemző. Guruji ekkor azt mondta Sharathnak, hogy ennek a sorozatnak az elsajátítása csak erős múla bandhával lehetséges. Ez a történet világít rá az erős alap és középpont fontosságára, hogy sokkal szabadabban választhassunk mind fizikailag, mind lelkileg, és így ne ragadjunk le egy szokásnál vagy mintánál. Annyira a középpontunk, a belsőnk felé fókuszáltak és erősek leszünk, hogy még a legtávolabbi szélsőségek közötti választás is viszonylag egyszerűen fog menni. A múla bandhát azon képességünkként is meghatározhatnánk, amellyel könnyedén stabilak és a középpontunkhoz közeliek maradunk, hogy könnyedén meg tudjunk állni és másik irányba fordulni, ha szükséges. Az ahimsza ugyanezt az adottságot igényli, meg kell tanulnunk, hogyan reagáljunk kreatívan a bennünk rejlő erős vezérlő erőkre, anélkül, hogy vakon követnénk őket, vagy elutasítanánk a hatalmukat és azt az irányt, amelyet jeleznek és lehet, hogy fel kellene fedeznünk.
Az ászanák szempontjából az energia irányítása nagyon fontos, de érzelmi síkon még fontosabb. Amikor Guruji azt mondta, hogy a múla bandha kontrollt biztosít az elme fölött, akkor pontosan arra gondolt, hogy a használatához megfelelő mentális erő kell, hogy „leállítsuk” azokat a visszatérő és zavaró gondolatokat, amelyek eltérítenek attól az iránytól, amerre tartani szeretnénk. Fogékonysággal, éleslátó gondoskodással és határozott irányítással mindezt fel kell ismerni, amilyen hamar csak lehet. A múla bandha hiányában, a valódi belsőnk megismerése nélkül sosem lesz megingathatatlan kiállásunk sem olyan mentális érettségünk, amelyre szükség van ahhoz, hogy ne cselekedjünk tehetetlenül, a zsigerből jövő megérzéseinkkel ellentétesen.
A düh és a harag több más erős érzelemhez hasonlóan hirtelen tör rá az emberre. Mielőtt eszmélnénk, már mondtunk vagy csináltunk valami olyat, ami ártalmas a valódi énünkre és/vagy másokra nézve. Erős alapokkal a múla bandha lehetővé teszi, hogy szétporlasszuk vagy harmonizáljuk ezeknek az érzelmeknek az energiáját és valami olyanná alakítsuk, ami jobb, a helyzetnek megfelelőbb, kreatívabb és előnyösebb számunkra. A trükk részben az időzítés; tetten tudjuk érni magunkat, el tudjuk engedni a neheztelést, hogy egy másik döntést hozhassunk? El tudjuk képzelni, hogy képesek vagyunk erre most, vagy tíz perc, egy óra, egy nap, esetleg tíz év múlva?
Részben az az oka annak, hogy az energiánkat kicsinyes és káros dolgokra pazaroljuk, hogy vonakodunk félelmeinkkel és a fájdalmainkkal idejében szembenézni, és kitartással, megfelelő (érzelmi) elkötelezettséggel változtatni magunkon. Másrészt pedig rég elfelejtettük, hogyan kell könnyedén boldognak lenni, az életnek örülni, hogy milyen az, amikor vidáman és kreatívan alakítjuk életünket vagy csak egyszerűen megállunk, veszünk egy mély levegőt és ráhangolódunk az adott pillanatra és arra, ami körülvesz minket.
Gyakran ahelyett, hogy pillanatról pillanatra tudatában lennénk a bennünk rejlő diszharmóniának, gyengeségeinknek, kiszolgáltatottságunknak, bizonytalanságunknak és érzelmi csupaszságunknak, elszalasztjuk a jelen izgalmait, örömeit és hagyjuk, hogy energiáink szétszóródjanak, az erőnk megfogyatkozzon, és elhagyja a testünket. Ilyen vagy olyan formában olyasmivel dédelgetjük magunkat, ami azonnal boldogságot ígér. És meg is győzzük magunkat, hogy most az egyszer ez rendben van így, megfeledkezve arról, hogy hányszor és milyen sok éven keresztül hagytuk, hogy hasonlóképpen „most az egyszer rendben legyen”.
A májá (tudatlanság vagy fátyol) bágyadttá tesz, megfosztva minket az idő múlásának érzékelésétől. Elképesztően meggondolatlanokká válhatunk, miközben az élet, amit élni akarunk elúszik mellettünk, mint a délibáb. Álmaink halványan felcsillannak az elérhetetlen távolban, ahhoz azonban szívfájdítóan közel, hogy valóságosnak érezzük őket. És mégis, az évek múlásával ugyanúgy eszünk, amikor nem vagyunk éhesek, iszunk és dohányzunk, vásárolunk, vagy tévét nézünk, számítógépezünk, hogy megfeledkezzünk minden fájdalmunkról és arról, hogy ez az egész milyen keservesnek és fárasztónak tűnik. Továbbra is taszítjuk magunktól az intimitást, ami után annyira vágyakozunk, mert még mindig személyes drámánk körforgásának rabjai vagyunk, amely rendkívül sok energiát vesz el, ezzel gátolva a fejlődésünket.
Alapvetően a múla bandha és az ahimsza közötti kapcsolat köti össze a gyakorlás fizikai, érzelmi és mentális aspektusait. Nem csak azért van szükségünk a múla bandhára, hogy tökéletesen könnyed legyen a hátraugrásunk. Azoknak a hátraugrásoknak kapcsolódniuk kell egy magasabb szintű felismeréshez önmagunkban. Vajon képesek vagyunk ugyanezt a kecsességet és erőt átvinni az érzelemvilágunkba, a magunkról alkotott énképbe, kapcsolatainkba, és még olyan alapvető dolgokba is, mint például az étkezési szokásaink? A múla bandha ahimszaként való alkalmazása adja azt a képességet, amellyel meg tudjuk szüntetni a távolságot kis halandó énünk és a között az énünk között, amely az Isteni természet egyedi megnyilvánulása, a Kozmikus Varázsló, a Népszerű Kalandor, egy Szent, aki hallatja hangját; az a valaki, aki igazán lenni szeretnénk.
Néhány példa arra hogyan változtassuk meg a prána irányát ragaszkodás nélkül amilyen gyorsan csak lehet, ahogy a szükség diktálja:
Haragból legyen megbocsátás, irigységből megbecsülés, félelemből hit, hangoskodásból figyelem, sóvárgásból elégedettség, irtózásból közömbösség, felszínesből mély, durvából finom, ítélkezésből együttérzés, kékből piros, pirosból kék, szűkösségből bőség, megfosztásból odaadás, perifériásból központi, eredendő szomorúságból és depresszióból pedig természetes öröm.
Forrás: David Garrigues - Astanga jóga és a múla bandha titka