Sri K. Pattabhi Jois gyakran emlegette mára híressé vált mondását, miszerint “gyenge test, gyenge elme”, ugyanakkor szeretett idézni a jóga szentírásból is, amelyben az áll, hogy az “Önvaló nem ismerhető meg a gyengék által”.
Ezek és más hasonló kijelentések rávilágítanak arra, hogy mennyire fontosnak tartotta hangsúlyozni az astanga jóga harmadik ágának, az ászanák gyakorlásának értékét.
Azt tanította, hogy a gyakorlás által a tanítvány erőssé válik, nem csak fizikai, de végsősoron minden más módon is, és ebbe az is beletartozik, hogy a tanítványok megtanulják mélyen tisztelni és követni a jóga első két ágának a jama és a nijama irányelvek etikai útmutatásait. Az ászanákat elképzelhetjük úgy, mint a jóga fájának gyökerét, amely stabil alapul szolgál a többi ághoz. Ez azért van így, mert azáltal, hogy a test elkezd dolgozni a különböző testhelyzetekkel, világosan feltárul fizikailag és gyakorlatilag, hogy mi van a lelkünk mélyén, ugyanakkor ezek a testhelyzetek megakadályozzák az elme berögzült szokásainak ismétlődését.
Egyszer Guruji és én váltottunk pár szót gyakorlás után búcsúzáskor. David Garrigues: „Oh, ma nagyon merev volt a hátam.” Guruji: (kikerekedett szemekkel és némi erőltetett komolysággal az arcán): „Sok gondolkodás, túl sok gondolkodás van ott.”
Ahhoz, hogy eredményt érjünk el a jógával, elengedhetetlenül fontos az, hogy ne feledkezzünk meg a test fontosságának elsődlegességéről a gondolatokhoz képest. Előfordulhat, hogy a fizikai lét háttérbe szorul, amikor gondolkodunk, és az is, hogy az intellektust felsőbbrendűnek ítéljük a fizikai létnél. Az igazság azonban az, hogy a kreatív gondolatok egyenesen az ingerekre fogékony fizikai testből származnak. Leválasztani a gondolatokat, miközben elhanyagoljuk a testet, nemkívánatos távolságot teremthet a gyakorló fizikai teste és az érzetek között, így a megélt tapasztalásnak nem lesz kapcsolata a fizikai test zsigeri működésével.
A jógaágak jelentőségének megcserélése azáltal, hogy az ászanák a jama etikai iránymutatások elé kerülnek, annak az elismerése, hogy elképzelhetetlen, hogy kizárólag gondolat által próbáljuk meg elengedni az agressziót, kapzsiságot, irigységet és az egoista vagy épp önelégült és letargikus hajlamainkat. Fizikai szinten kell megharcolnunk velük. Fel kell építeni a fizikai és mentális erőt az ászanák (testhelyzetek), a pránájáma (légzőgyakorlatok) és a dhjána (meditáció) segítségével, és majd akkor szedhetjük magunkat össze, majd akkor tudjuk kijavítani a káros viselkedési mintákat amelyek képtelenné tesznek bennünket amikor már nem kapzsiságból, haragból és más szélsőséges érzelem szemszögéből reagálunk ösztönösen.
A test az ösztönlét és a vibráló, megfoghatatlan, egyedi és valós érzetekkel kapcsolatos élettel teliség otthona, amely minden egyes pillanatban aktívan él bennünk.
Az ászanák gyakorlása megtanít minket arra, hogy szükségét érezzük megengedni magunknak, hogy testi tudatosságunkból, érzéseinkből, érzeteinkből és észleléseinkből megszülessenek a gondolataink, és hogy ezeket a gondolatokat egy külső megfigyelő segítségével tudjuk szemlélni. Egy ösztönös lénynek, mint amilyenek az állatok is, folyamatosan rá kell hangolódnia a környezetére, túlélése attól függ, hogy mennyire képes „belakni” a testét, mennyire képes reagálni a környezet kihívásaira.
A testet „belakni” teljes tudatosságot jelent fizikailag; azt jelenti, hogy több érzékszervünket is használjuk – hogy bízunk a szemek, a fülek, a szív, a hangok, a talp, a karok, a csontváz, az agy, a gerinc, a végtagok és minden egyéb testrész sugallataiban. Szükség van a testben való teljes és automatikus bizalomra, ehhez pedig nélkülözhetetlen a testünkkel kapcsolatos intimitás és a testben való lét.
Igazi szépség és hatalmas erő fakadhat abból, amikor megtanulunk a gyakorlásunkra úgy tekinteni, mint egy kísérletre arra nézve, hogy teljesen átadjuk magunkat a testünk iránti bizalomnak.
Amikor a gyakorlásunkat közvetlenség és a cselekvésünk iránti odaadás és a szeretet vezérli, akkor az ösztönös bizalom egy megkülönböztetett kifejezése születhet meg. Azzal a felismeréssel kezdődik, hogy a fizikai test az alap, a talapzat, az otthon, illetve az önismeret és a fejlődés forrása, amely a pszichológiai és spirituális értelemben vett növekedéshez szükséges.
Minden, amit eddig leírtam, rám is igaz volt. A jóga csak lassan, intenzív fizikai folyamaton keresztül ébresztette fel bennem azt, ami leginkább élő, és valósította meg mindazt, amit erőfeszítésemnek köszönhetek. Kezdetben az elmém gyakran akadályozott ebben a folyamatban; ahelyett, hogy segített volna, nyugtalanná tett, idegesített és elgáncsolt, amikor erőfeszítést akartam tenni azért, hogy fejlődjek és megértsek dolgokat magamról. Úgy gondolom, hogy az ászana volt annak a folyamatnak a szükséges kiindulópontja, mely során megéreztem a bennem lévő óriási energiát és annak is, hogy megtanuljam, ezt hogyan és mire használjam. A gyakorlás számomra megmaradt a legfontosabb fizikai elemnek, amely az önmegvalósítást és az önismeretet illeti.
Az ászanák világában átadom magam a csavarás, az előrehajlás, a hátrahajlás és egyéb technikai tanulási folyamatnak. Ahhoz, hogy ezeket magas szinte művelhessem úgy, hogy sokkal több érzés, mint szakértés legyen benne, nem csak a fizikai erőmre van szükség, hanem arra is, hogy alaposan igénybe vegyem az agyamat, az idegrendszeremet, az intelligenciámat, a szívemet és a koncentráció általi mentális erőmet. Tehát nem csak egyszerűen hajlítok és csavarok, azért hogy erősödjek és rugalmasabbá váljak, vagy a gyakorlás kedvéért; de azért is, hogy kiélesítsem, hogy a megfelelő helyre irányítsam az érzékeimet, hogy belakjam a testemet, hogy élvezhessem a „Teljes képet”, amely a „Nagy alkotó” kifinomult látásmódjában él, amely megmutatja, milyen csodálatos a szellem.
Forrás: Elephant Journal - Weak body, weak mind by David Garrigues Fordította: Fazekas Gyöngyi