A Malakartse erődben még ma is hallani a Selyemút visszhangját — azt a világot, ahol egykor kereskedők találkoztak, árut, nyelveket és hitet cserélve egymással.
Mi is ezen az ősi útvonalon haladtunk tovább, mintha nemcsak a tájat, hanem az idő rétegeit is gyalogolnánk visszafelé. Az ember ilyenkor óhatatlanul elcsendesedik: nem kirándulónak érzi magát, hanem valaminek a folytatásának.
Innen indult a régi Jumlam-trek is, a hírhedten hosszú és fáradságos út, amelyen az utazóknak százszor is át kellett gázolniuk a folyón, míg végül Leh-t elérték. Ma már új utak vágnak keresztül a hegyeken, de a völgyek mélyén még mindig ott kísért a régi világ ritmusa — azé, ahol az út nemcsak távolság, hanem beavatás volt.
EGY MAGYAR LÁBNYOM A HIMALÁJÁBAN
Kőrösi Csoma Sándor, a „vándor tudós” 1819-ben indult útnak a Himalája felé, hogy felkutassa a magyarok eredetét. Zanszkaron és Ladakhon át jutott el a tibeti kolostorokig, ahol éveket töltött szent szövegek másolásával és fordításával. Munkájának gyümölcse lett az első tibeti–angol szótár és nyelvtan — olyan művek, amelyek máig alapkövei a tibeti tanulmányoknak.Megdöbbentő érzés ugyanazon ösvényen járni, amelyen ő is az első lépéseit tette Zanszkar felé. Az ember ilyenkor nemcsak utazik, hanem kapcsolódik — egy magyar történethez, amely egyszer már visszatalált ide.
Ma, ahogy új utak vágják át a hegyeket, az erőd már nem katonákat őriz, hanem a jakok és vad teremtmények földjét. A környező sziklákon ősi petroglifák villannak elő: kecskék, vadászok, szimbolikus alakok — mintha valaki ezer évekkel ezelőtt is ugyanígy meg akarta volna örökíteni a jelenlétét ebben a kietlen, mégis eleven világban.
Az ég itt kiszámíthatatlan hirtelenséggel változik. Egyik pillanatban még éget a nap, a másikban már mennydörgés robban a sziklák között. Amikor a vihar minket is elért, egy kecskeólban találtunk menedéket — egy doksában, amelyet hajdan arra használtak, hogy megóvják benne a termést a falu állatainak falánkságától.
Ahogy a tetőkön doboló eső moraja összekeveredett a kecskék mekegésével, világossá vált, milyen kevésen múlik minden: az emberi útjai, a túlélés, a hit. Ilyen menedékhelyeken nincs múlt és jövő — csak a jelen pillanat, amely egyszerre zord és könyörületes.
Ezekben a hegyekben az ember nem hódító, csak vendég. És ha szerencséje van, egy időre elfogadják — nem azért, mert különleges, hanem mert csendben marad, és figyel.
Utazás képekben – Az album folyamatosan bővül.