A hét Zanglában kezdődik. Új otthonba költözünk, ahol a reggelek a jógaszőnyegen bontakoznak ki, miközben a hegyek szélesebbre nyújtóznak, mint maga a lélegzet.

A Kharkongma, a régi palota a falu fölé emelkedik, és nemcsak kőből, hanem emlékezetből is épül. 1823 őszén Kőrösi Csoma Sándor is itt élt és tanult, a Himalája csendjében merülve a tibeti nyelv és irodalom tanulmányozásába. A palota falai között született meg annak a hatalmas munkának az alapja, amely később hidat vert Kelet és Nyugat szellemi világa között. Ma is érezni, hogy a kövek magukba itták ennek a különös találkozásnak az emlékét.

Fent, a hegyoldal barlangjaiban ma is láthatók azok a helyek, ahol meditáló szerzetesek vonultak el a világtól. Egy-egy zarándok most is mozdulatlanul ül a sötét kőfülkében, lélegzete eggyé válik a hegyekével, csendje pedig lassan formálja a körülötte lévő teret.

A falu határában a kolostor másfajta ritmust diktál. A chomo-k, a buddhista apácák reggeli imáikat zengik, a mantrák ütemes dallama átitatja a völgyet. A női kolostorok világa egyszerre szigorú és gyengéd: itt is ugyanaz a fegyelem és tanulás szabja meg a napokat, mint a férfi rendekben, de a közösség légköre puhább, anyásabb. Az imák, a mindennapi szolgálat és a közös rituálék mind a tudat tisztítását szolgálják. Aki hallja őket, hamar az áramlásukba kerül, és a szív ritmusa igazodik a mantrákhoz.

Innen kanyarodik tovább a zanszkári út Stongdey és Karsha kolostorai felé, ahol új falak és régi imák várják a találkozást. Minden állomás új kapu, amelyen belépve egy kicsit mindig önmagunkhoz érkezünk közelebb.

Utazás képekben – Az album folyamatosan bővül: most is találsz benne fotókat azokról a hegyi ösvényekről, amelyek ezt az elmélkedést inspirálták.