Mit jelent ma hűnek maradni egy jógahagyományhoz egy olyan világban, ahol bárki taníthat, és a valódi mesterek már nincsenek mindig fizikailag jelen? Védanta Anga astanga gyakorlóként és tanítóként mély tisztelettel viszonyul a guru–paramparához, ugyanakkor azt vallja: a gyakorlás a valódi tanító, és a guru bennünk él tovább. Ebben az interjúban személyes tapasztalatairól mesél: hogyan talált rá a jógára és Sharath Guruji tanításaira, milyen szerepet játszik életében az ájurvéda és a mantraéneklés, és hogyan őrzi meg belső iránytűjét a mester elvesztése után is – a gyakorlás csendjében.
Hogyan ismerkedtél meg az astanga jógával?
Amikor sürgősen szükségem volt a vállsérülésem gyógyítására, és szerettem volna komolyabban foglalkozni a jóga tanulmányozásával, elkezdtem kutatni az „astanga” szót, amit korábban sokszor hallottam – egy Jóga és Ájurvéda témájú cégnél végzett munkám során, valamint a rishikeshi jógafesztiválon. A kutatásom során felfedeztem, hogy az astanga – egy fegyelmet és őszinteséget sugárzó gyakorlás – nemcsak mélyebb elköteleződésre ad lehetőséget, hanem a vállam gyógyításához is eszközt kínálhat az ászanákon keresztül.
A Jóga Szútrák nem írják elő, hogy tanítót kell keresnünk, és tőle kellene megtanulnunk a jóga tudományát. Véleményed szerint mi a jelentősége a guru-paramparának napjainkban, amikor a jógát számos forrásból gyakorolhatjuk?
Ha visszatekintünk a történelemre, Patandzsalinak is voltak tanítványai, akiknek továbbadta a tudását. Indiában ez mindig is élő hagyomány volt: a tanítvány a tanártól tanul, majd később ő maga is tanítja a saját tanítványait, így folytatva a láncolatot. A mai világban, amikor rengeteg információ elérhető, könnyű eltévedni vagy összezavarodni. Egy valódi guru vagy egy hiteles tanítói vonal iránytűként szolgál, amely segít, hogy a tanítások hűek maradjanak eredeti céljukhoz, és ne veszítsék el a lényegüket.
Sok őszinte kereső számára manapság talán nincs lehetőségük arra, hogy egy élő gurutól tanuljanak. Ilyenkor a hiteles tanítások iránti mély odaadás, az alázat és az isteni felé való odafordulás belső vezettetést hozhat.
Hogyan találtál rá Paramaguru Sharath Joisra, és milyen volt az első mysore-i időszakod vele?
Az astanga jógával kapcsolatos kezdeti kutatásaim során ismertem meg Sharath Guruji nevét. Attól a pillanattól kezdve éreztem, hogy szeretnék nála gyakorolni. Érdekes módon már azelőtt is úgy éreztem, hogy ő az én mesterem, mielőtt személyesen találkoztunk volna – mintha egy belső hang és szívbéli rezonancia ezt súgta volna nekem.
Az első mysore-i időszakomban mély kapcsolatot éreztem a jelenléte, az útmutatása és a szelíd szigorúsága által. Nem voltak elvárásaim vele szemben; egyszerűen csak teljes szívemből szerettem volna elköteleződni a gyakorlásnak és a vele való közös útnak. Az a tudat, hogy megtaláltam a gurumat, teljességgel töltött el.
Tapasztaltál bármilyen előnyt az astanga gyakorlásában abból, hogy bráhmin családban nőttél fel, ahol már gyerekként megismerkedhettél a jama és nijama elveivel? És ha már itt tartunk: szerinted mennyire fontos sorrendben követni a nyolcágú jóga útját? Hatékony lehet a gyakorlás akkor is, ha más sorrendben közelítjük meg?
Igen, mindenképp. Hálás vagyok, hogy a jama és nijama elveit már a szüleimtől megtanulhattam. Valójában sok indiai családban ezek az erkölcsi és etikai értékek természetes részei a nevelésnek – egyfajta „mit szabad és mit nem” kódexként. Ezek a tanítások gyakran a Bhagavad Gítából és más szent szövegekből erednek.
A különböző hagyományok útjai eltérhetnek, de a cél ugyanaz. Van, ahol a jama és nijama gyakorlásával kezdik, majd egyből eljutnak a dhjána állapotáig, miközben nem fektetnek akkora hangsúlyt a pránájámára vagy az ászanára. Ennek ellenére minden esetben jelen van valamelyik formában az összes ág, hiszen mind ugyanabba az irányba vezetnek.
Az astanga hagyományban Sharath Guruji mindig hangsúlyozta, hogy nem az ászana a legfontosabb – a jama és nijama az alap. Ezek olyanok, mint egy belső iránytű, egy ellenőrzőlista, amely meghatározza, milyen úton járunk. Ezek nélkül a tudat nem tiszta, és így a gyakorlás – a belső csend – sem tud kibontakozni.
Számomra nagyon fontos a sorrendiség: ez a nyolcágú jógarendszer tudatosan lett felépítve az emberiség fejlődésének szolgálatában. Ahogyan egy ászanát sem tudunk helyesen gyakorolni, amíg nem találjuk meg benne a könnyedséget és a stabilitást, ugyanúgy nem tudunk továbblépni egyik ágról a másikra anélkül, hogy a megelőző lépcsőt valóban megéltük volna.
Milyen félreértésekkel találkozol leggyakrabban az astanga jógával kapcsolatban a nyugati gyakorlók körében?
Ezek a félreértések valójában nemcsak a nyugati, hanem bármely gyakorlóra igazak lehetnek. Gyakran gondolják, hogy az astanga túl merev rendszer, kizárólag fiataloknak és jó fizikai állapotban lévőknek való, csupán a testre összpontosít, könnyen vezethet sérülésekhez, túl kemény gyakorlási forma, fogyáshoz való módszer, vagy hogy minden nap gyakorolni kell, pihenőnap nélkül.
Az intenzív astanga gyakorlás mellett mélyen kapcsolódsz az ájurvéda ősi tudományához is. Hogyan fonódott össze nálad ez a két hagyomány? Milyen előnyeit tapasztaltad meg annak, hogy az ájurvédikus elveket beépítetted a mindennapjaidba és gyakorlásodba? Milyen módon erősítik egymást ezek a rendszerek?
Először akkor találkoztam az ájurvédával, amikor egy ájurvédikus gyógyászati üdülőhelyen kezdtem el dolgozni, ahol az ájurvédát és a jógaturizmust népszerűsítettük Indiában. Közgazdasági és marketing végzettségem van, és ezen keresztül kezdtem el különféle wellnessmárkákat képviselni, miközben az ájurvéda egészségre gyakorolt hatásait is hirdettük. Nagyon megszerettem ezt a területet. Kíváncsi lettem azokra az eredményekre, amelyeket különféle ájurvédikus kezelések és életmódbeli változások hoztak az emberek életében, ezért néhány év múlva már én magam is tanulmányozni kezdtem.
Az ájurvéda megtanít arra, hogyan tartsuk fenn a testi-lelki egyensúlyt azáltal, hogy jobban megismerjük önmagunkat és saját igényeinket. Megmutatja, mi az, amit érdemes beengedni a testünkbe és elménkbe, és mi az, amit nem. A jó emésztés, a kiegyensúlyozott táplálkozás, az olajos fürdők és a napi rutin mind alapvető elemei a gyakorlásnak. Ha ezek felborulnak, az a gyakorlásban is tükröződik – ez figyelmeztet arra, hogy ideje gyógyítani, helyreállítani.
Az ájurvéda segít jobban megérteni a testem működését, kevesebb kimerültséget érzek, tudom, hogyan regenerálódjak egy-egy nehezebb időszakban, és mi támogatja vagy akadályozza a gyakorlásomat. Az ájurvéda és a jóga testvértudományok: az ájurvéda segít egy kiegyensúlyozott testet és elmét kialakítani, a jóga pedig abban segít, hogy elinduljunk a spirituális ébredés felé vezető úton.
Úgy hallottam, hogy a mantraéneklés fontos része a spirituális életednek. Mit adott számodra ez a gyakorlat – hogyan formálta a mindennapjaidat és a belső utadat? Hogyan építed be a tanításaidba, és mit tapasztaltál azoknál, akik szintén elkezdték a mantraéneklést?
Ahhoz, hogy a mantraéneklés valódi hatását megtapasztaljuk, nyitott szívvel kell gyakorolnunk, előítéletek nélkül. A saját tapasztalataim alapján a mantrázás isteni kapcsolódást hoz létre – valami magasabb rendűhöz. A rezgései megnyugtatják az elmét, különösen akkor, ha szándékkal és érzéssel végezzük. A szentírások is úgy említik, mint a hang ösvényének szerves részét.
Mivel ebben a hagyományban nőttem fel, számomra természetes, hogy a mantraéneklés különleges energiával tölti meg a teret – nemcsak a gyakorlás közben, hanem utána is. Bátorítom a tanítványaimat, hogy hetente legalább néhány alkalommal kapcsolódjanak be az éneklésbe. Soha nem erőltetem, de azok, akik önként csatlakoznak, előbb-utóbb megszeretik, és valóban érzik a lényegét.
Nagy örömmel tölt el, amikor a tanítványaim azután, hogy részt vettek a közös éneklésen, megkérdezik: tanítanám-e nekik online is, amikor nincsenek a közelemben. Ez mindig azt jelzi számomra, hogy megérintette őket valami, és létrejött egy mélyebb kapcsolódás. A mantraéneklés számomra szeretet – Bhakti. És Bhakti nélkül nincs jóga, sem valódi spirituális út.
Mi volt a legnagyobb belső változás, amit az astanga gyakorlása során megtapasztaltál?
A legnagyobb változás talán az, hogy mélyebben megértettem a test és az elme kapcsolatát, és megtanultam a természet törvényeivel összhangban gyógyítani a testemet. Tudatosabbá váltam a cselekedeteimben. Megerősödött bennem a kitartás, a türelem, a szeretet és az elfogadás. Ezek azok a legfontosabb tanítások, amelyeket magammal viszek a gyakorlásból.
A beszélgetésünk alapján úgy tűnik, hogy a napi szádhanád mély és időigényes folyamat. Hogyan néz ki egy átlagos napod, amikor épp nem vagy úton? Milyen napi rutint követsz, és az ászanákon kívül milyen egyéb jógatechnikák képezik a mindennapi gyakorlásod részét?
A napom mindig a saját gyakorlásommal kezdődik, amit megelőznek a testi tisztító gyakorlatok, amik számomra alapvető fontosságúak. A gyakorlás után tanítok – vagy a shalában, vagy online. Reggelente nem szoktam étkezni; csak gyakorlás és tanítás után reggelizem, vagy esetenként iszom egy kis gyógyteát vagy vizet tanítás közben.
A napom ezután napfürdőzéssel, reggeli készítéssel, majd más teendőkkel folytatódik – házimunkával, wellness-marketinggel, vagy néha egy második, könnyebb étkezéssel, majd az ebéd vagy vacsora előkészítésével. Ha tehetem, igyekszem időt tölteni a természetben is. Korán kelek – mint sok gyakorló –, és este is korán fekszem, általában este 8 körül zárul a napom.
A napi feladatok között zenét hallgatok, hétvégén pedig találkozom a barátaimmal és a családommal. Az ászanagyakorláson kívül a mindennapi szádhanám része a dzsapa meditáció, a mantraéneklés, egyszerűbb és haladóbb pránájáma gyakorlatok, valamint spirituális szövegek tanulmányozása.
Az astanga közösséget mélyen megrázta Sharath Guruji váratlan halála. Téged személyesen hogyan érintett ez a veszteség? Milyen változást hozott a gyakorlásodban és a jógához való hozzáállásodban? Tanításaiból kiindulva hogyan látod az astanga jóga jövőjét – saját utadon hogyan építkezel tovább az általa átadott tudásból? Szükségét érzed, hogy új gurut keress?
Ahogyan sokakat, engem is nagyon mélyen megrázott az ő elvesztése. Soha életemben nem éreztem még ilyen fájdalmat. A guru elvesztésének napjai nehezek voltak – nemcsak a feldolgozás miatt, hanem azért is, mert alig akartam elhinni, hogy ez valóban megtörtént.
Ugyanakkor a temetése után egyfajta megkönnyebbülést éreztem. A gyakorlás első napjai még nehezen mentek nélküle, de lassan hozzászoktam. Bizonyos gondolatok még sokáig visszhangoztak bennem, de napról napra tisztábban láttam a dolgokat, és egyre inkább éreztem, hogy a jelenléte továbbra is ott van a gyakorlásomban.
Ha valóban szeretjük az astanga jógát, és tiszteljük a hagyományokat meg a gurunkat, akkor ennek az útnak a jövője mindig biztosított lesz. Ha viszont irigység, düh vagy ego vezérel minket, az az egyéni útnak sem tesz jót. A gyakorlás és a hagyomány azonban túl fog élni bármit – ahogy más jógairányzatok is folytatódtak mestereik fizikai jelenléte nélkül. A jövő a tanítványokon és gyakorlókon múlik. Ez a mi dharmánk – hogy megőrizzük.
Én folytatom a gyakorlást egyedül is, de ha van lehetőségem tanulni más tanítóktól – Mysore-ban vagy bárhol –, élni fogok vele.
Hiszem, hogy a guru akkor jelenik meg, amikor szükség van rá – legyen az fizikai vagy asztrális formában. Nincs szükségünk arra, hogy életünk minden szakaszában fizikailag is jelen legyen mellettünk egy guru. Tanításait akkor is lehet gyakorolni és beépíteni az életünkbe, ha már nincs itt. Ha folyton a guru jelenlétét keressük, abból könnyen újabb kötődés alakul ki. A gyakorlás viszont éppen a ragaszkodás elengedéséről szól. Csak így lehetünk valóban szabadok.