A hiteles, eredeti tradíciókon alapuló jógagyakorlás a kapcsolatok felfedezését is magában foglalja. Aki a jógát inkább szádhanaként gyakorolja (és nem pedig szórakozásként), kapcsolódik a tanárához, kapcsolódik a gyakorlási módszerhez, illetve a tradícióhoz, és ami a legfontosabb, kapcsolódik önmagához.
Hasznos lehet megőrizni ezeket a gondolatokat, amikor jógagyakorlásunk elmélyítésének módjait keressük.
Manapság sok jógás programot hirdetnek, és ezek közül sokat nagyon jól értékesítenek. Ezek a lehetőségek magukban foglalhatják a következő tényezők egyikét vagy mindegyikét: Híres és karizmatikus tanár (vagy több híres tanár); végzettséget igazoló oklevél, esetleg „tanári” címmel; új testhelyzetek és/vagy innovatív technikák; különleges ismeretek, információk, trükkök stb.; paradicsomszerű környezet; és talán a „kvázi” spirituális szórakozás különböző formái.
Az ilyen típusú jógaelvonulások és programok izgalmasnak és ösztönzőnek tűnhetnek, de ezen élmények mérlegelésekor fontosnak érzem, hogy megkérdezzük magunktól, valóban elmélyíti-e a gyakorlást, valóban erősíti-e a kapcsolatunkat a tanárunkkal, a hagyománnyal és önmagunkkal; vagy egyszerűen csak egy kvázi spirituális szórakozási lehetőség, egy újabb figyelemelterelés az egyre gyengülő figyelmünk egy darabjáért versengő árucikkek világában.
Az általános nyugati gondolkodás szerint az elmélyülés a felhalmozáson keresztül jön létre. Minél többet tudunk felhalmozni, annál többünk van, és annál többet tudunk kínálni.
Ha egy pillantást vetünk egy átlagos nyugati jógastúdió (és a nyugati jógastúdió modelljét utánzó keleti stúdiók) weboldalára, jól példázzák az előbb említett gondolkodást. Egy népszerű stúdió általában a jóga különböző stílusaiban, illetve típusaiban kínál órákat. Mindenki számára elérhetők, és az érdeklődő diák kiválaszthatja a saját hangulatának megfelelőt: forró vagy hideg, gyors vagy lassú, gyengéd vagy erőteljes stb. A tanári névsorra pillantva, általában sok tanár látható. A tanárok életrajza rendszerint tartalmaz egy listát több különböző jógastílusról, amelyeket „tanulmányoztak”, és egy még hosszabb listát azokról a jól ismert tanárokról, akiknél „tanultak”. Vannak még olyan multidiszciplináris tanárképzési programok is, amelyek keretében egy hónapon keresztül a tanárjelölteket a mentorok több különböző jógastílus oktatására „képezik ki”, és utána maguk döntik el, melyik stílust szeretnék tanítani.
Egyre ritkábban látni olyan jógaiskolát, amely alapos és strukturált oktatást ad a jóga egyik tradíciójáról vagy rendszeréről, és még ritkább az olyan tanár életrajza, amely valami ilyesmit tartalmaz:
20 évet gyakoroltam X Mester irányítása alatt, vele egy mély, tradíciókon alapuló gyakorlást építettem fel, ezt a tanítást szeretném továbbadni a hozzám forduló gyakorlóknak, diákoknak.
Minden hosszú távú kapcsolatban folyamatosan alkalmazkodnunk és változnunk (újrakalibrálódnunk) kell, hogy egészségesek maradjunk. Ugyanez vonatkozik a tanárral való hosszú távú kapcsolatra és a gyakorlás hagyományaira is. Ez az elkötelezettség, az állandó alkalmazkodás és újrakalibrálás erős ösztönző lehet az egészséges önfejlődéshez, ha megfelelő szándékkal és tudatosan történik. Végső soron ez stabil alapot biztosít ahhoz, hogy mélyebbre menjünk az önmagunkkal való kapcsolatunkban, és egészségesebb, valamint az életben hasznosabb emberekké váljunk.
A kapcsolat - definíciója szerint két élő szervezet közötti összeköttetést vagy interakciót foglal magában. Ha „kapcsolatban” élünk önmagunkkal, és elmélyítjük ezt a kapcsolatot a jógagyakorlatok révén, az azt jelenti, hogy két különböző aspektusunknak kell kommunikálnia egymással.
Matthew Remski kanadai író 2015-ben írt egy cikket, amelyben megpróbálta meghatározni a „meditáció” fogalmát. Leírásának egy része a következőket tartalmazta:
Hasznos lehet, ha a meditációt az „érző én” és a „tudatos én” közötti belső kommunikáció számos rétege fokozatos fejlődési folyamatának tekintjük.
Ezt nagyon célszerűnek találtam abból a szempontból, hogy tisztázzam saját elképzelésemet, hogyan használjuk a jógagyakorlást az önmagunkkal való kommunikáció elmélyítésére.
A modern emberi társadalom megteremtette annak lehetőségét, hogy tudatos elménk szinte teljes egészében az ötletek, elképzelések és alkotások világában létezzen. Tényleg nem kell sokat éreznünk, ha nem akarjuk. A tudatos elme fogalmi világa sokszor alig vagy egyáltalán nem értelmezhető az érző test veleszületett intelligenciája számára – mégis megtanítottuk magunkat arra, hogy ne halljuk meg az érző testünk jelzéseit, amikor a tudat által kitalált elképzelések és víziók világába beleerőltetjük.
Csak a rendkívüli élvezet vagy rendkívüli kényelmetlenség esetén, amikor az érző test olyan hangosan „kiált”, hogy már nem lehet figyelmen kívül hagyni, akkor kezdünk el hallgatni. Még ezekben az időszakokban is ez a hallgatás ritkán jelent egészséges kommunikációt a tudatos elme és az érző test között. Általában azt jelenti, hogy a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb dolgot tegyük meg, hogy kielégítsük a vágyat vagy csillapítsuk az érző testünk fájdalmának kiáltásait, hogy visszahúzódjon az „árnyékba”, és mi magunk visszatérhessünk a kitalált eszmék és koncepciók mentális világába.
Az elmúlt 15-20 évben a különböző gyakorlataim odáig fejlődtek és fonódtak össze, hogy egyetlen cél egyesíti őket: a kommunikáció javítása és a kapcsolat elmélyítése a tudatos elmém és az érző testem között. Más szóval, a gyakorlásom egy eszköz az önmagammal való kapcsolatom elmélyítésére.
A gyakorlatok különböző formái, amelyeket napi szinten végzek – beleértve a vipasszaná meditációt, az astanga vinyásza jógát, a pránájámát, a Buddha pancsa síláját, illetve Patandzsali jamáit és nijamáit (a világgal való kapcsolataink etikáját vizsgáló gyakorlatokat), az étkezési megfigyeléseket stb. – mind különböző nézőpontok, amelyeken keresztül vizsgálom és kutatom ezt a központi témát. Ezen gyakorlatok mindegyike szükséges számomra, hiszen egyikük sem lesz önmagában elég ahhoz, hogy lefedje saját tapasztalataim, saját érző testem teljes területét.
Ahogyan a „tudomány” a felfedezés (a kutatás) külön kategóriáira oszlik, mint például a fizika, a biológia, a kémia és a pszichológia, azaz a ténylegesen megfigyelhető, objektív valóság teljes területe lefedett, úgy az ülőmeditáció, az ászana, a pránájáma különböző spirituális gyakorlatai, az etika, a dietetika stb. is mind ott vannak, hogy lefedjék az érző test önmegfigyelő, szubjektív valóságának teljes területét.
Buddha tanításának egyes értelmezései szerint a tudattalan elme folyamatosan kapcsolatban áll az érző test érzeteivel. A tudattalan elme folyamatosan sóvárgást vált ki vagy ellenszenvet kelt az érző test érzeteivel szemben. Többnyire nem vagyunk tudatában az ezen érzésekre adott reakcióknak, de ezek hosszú távú hatásai mélyen beágyazódnak a pszichénkbe. Ezek a reakciók az alapjai minden mentális komplexusunknak, szokásmintánknak, hajlamunknak és azoknak az általános problémáknak, amelyekkel a legtöbb ember bizonyos fokig tisztában van, és amelyeken talán „dolgoznunk kellene”. A Buddha (páli nyelven) „szankhárának”, Patandzsali pedig (szanszkritul) „szamszkárának” nevezte el őket. Mindkét tanítás szerint ők a forrásai minden szenvedésünknek - mind belsőleg, mind külsőleg -, ahogyan tükrözzük őket a világgal való kapcsolatainkban.
Az első lépés ahhoz, hogy dolgozzunk ezeken a szokásmintákon, az az, hogy tudatosan tisztában legyünk velük. Ennek leghatékonyabb módja, ha egyenesen a forráshoz megyünk vissza, ahol keletkeznek – az elme és az érző test interakciójához. Buddha vipasszaná gyakorlatának lényege, hogy tudatában legyünk az érző testnek anélkül, hogy folyamatosan valamilyen reakciót generálnánk rá.
A Szatipatthána-szuttában Buddha azt állította, hogy ha képesek vagyunk folyamatosan tudatában lenni az érző test érzeteinek, és sikerül, hogy ezek az érzetek és érzések semmilyen vágyakozást, vonzalmat, illetve idegenkedést, undort ne váltsanak ki belőlünk, és ezt folyamatosan, megszakítás nélkül meg tudjuk tenni úgy, hogy akár egy pillanatra se veszítsük el ezt a tudatosságot, akkor belül teljesen megszabadulunk (megvilágosodunk) - valamikor 7 nap és 7 év közötti időtartam alatt - minden szankhára mintánktól. Az, hogy ez 7 napig vagy 7 évig tart, az a szankhára minták felhalmozódásának szintjétől és mértékétől függ, ami minden egyénnél egyedi.
Felszabadulttá válni meglehetősen egyszerűen hangozhat. Csak egy dolgot kell tennünk, valamikor 7 nap és 7 év közötti időtartamban. Sajnos az érző test objektív megfigyelése nem könnyű dolog. Valójában ez egy nagyon kemény munka.
Miután a tudatos elme és az érző test megtanulta, hogyan kell harmonikusabban kommunikálniuk egymással, elkezdünk egészségesebb döntéseket hozni minden szinten, kezdve onnan, hogy mit eszünk és hogyan töltjük az időnket, egészen odáig, hogy hogyan reagálunk valamire és milyen kapcsolatba kerülünk mélyebb szinten minden körülöttünk lévővel, beleértve a többi élőlényt is.
Bár vannak kétségeim, illetőleg fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy ezek az előnyök következnek-e a Buddha teljes felszabadulásról alkotott definíciójából, azonban nincs kétségem afelől, hogy az előnyök léteznek, és a hosszú távú gyakorlással tovább növekednek.
A jóga- és meditációs gyakorlatokat gyakran úgy hirdetik, hogy „boldogságot”, „békét” hoznak, és így tovább. Nem kétséges, hogy ezek hosszú távú eredménye az elégedettség, a következetesség és a hatékonyság mélyebb érzése. Rövid távú hatásokat is tapasztalhatunk, amikor elkezdünk rendszeresen gyakorolni, ezek egyszerre lehetnek euforikusak, illetve mámorítóak.
Azonban annak, aki hitelesen gyakorol - ami alatt azt értem, hogy a gyakorlást az érző testtel való tudatosságának és kommunikációjának elmélyítésére használja -, akár rövid idő után kellemetlen élményekkel és érzésekkel kell találkoznia. Valójában néha ezek a domináns élmények tartanak hosszabb ideig az utunk során.
Minden negatív és kellemetlen szankhára mintánknak a tudatos elme látókörébe kell kerülnie az érző testen keresztül. Látnunk kell őket, szembe kell néznünk velük, és meg kell tanulnunk, hogyan legyünk rendben velük, és hogyan érezzük magunkat velük teljesen kényelmesen. A (szokás)minták csak ezután gyengülnek és kezdenek eloszlani.
A jó hír az, hogy ennek eléréséhez nincs szükségünk semmire a saját állandó tudatosságunkon kívül. Nincs szükségünk védelemre vagy segítségre az istenségektől. Nincs szükségünk mantrákra, áldásokra, füstölőkre vagy imákra. Nincs szükségünk Shaktipatra (isteni energiával feltöltekezni). Nincs szükségünk külön testedzésre vagy ördögűzésre. Minden a saját kezünkben van – mindössze annyit kell tennünk, hogy hajlandóak legyünk teljesen felismerni és érezni saját szankhára mintáinkat, valamely hiteles gyakorlás segítségével, amely elvezet minket a keletkezésükhöz. Ezután az átalakulás természetesen megy végbe, erőfeszítés, illetve a tudatos elme kényszerű beavatkozása nélkül.
Miután létrehoztuk az egyesülést a tudatos elme és az érző test között, az újrakalibrálódás automatikusan megtörténik. Az emberek 99 százaléka számára egy tradícióhoz és egy tanítóhoz való stabil kapcsolódás egyúttal szükséges támasz, segítség is ehhez a munkához.
Ez egyszerű, de rendkívül nagy kihívást jelent. Az emberi lények arra vannak „programozva”, hogy örömet keressenek és elkerüljék a fájdalmat. Tehát, ha olyan gyakorlást végzünk, amely tudatos érintkezésbe hoz bennünket az érző testben felmerülő esetlegesen kellemetlen élményekkel, természetes ösztönünk a menekülés lesz. A folyamat megértésére, eltökéltségre, összpontosításra és hitre van szükségünk ahhoz, hogy a gyakorlást folytassuk és felülírjuk az elkerülendő ösztönös válaszokat. Ezt is kiegyensúlyozottan kell tennünk, és csak annyit kell megtapasztalnunk, amennyit képesek vagyunk feldolgozni és integrálni az életünkbe. Nem sokan hajlandók erre a mélyebb munkára, ezért 20 évnyi, ugyanazon mesterrel (tanárral) eltöltött gyakorlás szokatlan jelenség.
Megfigyeltem, hogy amikor az emberek a hiteles, tradíciókon alapuló gyakorlásuk során elkezdenek találkozni önmaguk mélyebb rétegeivel, három dolog szokott megtörténni:
Ez a leggyakoribb jelenség. A gyakorlás abbahagyása szó szerint a tényleges elfordulást jelentheti. Abbahagyják az astangát (vagy bármilyen gyakorlás is legyen az), és áttérnek a jóga vagy gyakorlás egy másik típusára.
Azonban ez a jelenség árnyaltabb módokon is megnyilvánulhat. Például – a tanár egy adott ászanánál megállítja a diákot, mert szerinte még nem sajátította el azt megfelelően, van még mit dolgoznia rajta. Kihívást jelent, mivel kellemetlenséget hoz fel az érző testben, és az elme reagál erre. A diák úgy dönt, hogy elege van ebből a tanárból, és keres egy másik tanárt, aki kevésbé igényes, és megengedi neki, hogy módosítsa vagy akár kihagyja ezt az ászanát. Azaz a diák nem hagyta abba az astangát, de sikerült elkerülnie a gyakorlás leginkább transzformatív erejű hatását.
Más gyakorlók úgy mennek végig a sorozaton, hogy egyáltalán nincs meg náluk a kapcsolódás a tudatos elme és az érző test között. Ahelyett, hogy a gyakorlást arra használnák, hogy elmélyítsék az érző testük iránti érzékenységüket, valójában „kikapcsolják” a tudatukat, hogy „átvészeljék” a gyakorlást. Vagy közben bekapcsolják a tévét, zenét hallgatnak, és így tovább. Ez mind-mind azt eredményezi, hogy elkerüljük a valódi munkát, az önmagunkhoz való tudatos kapcsolódást a gyakorláson keresztül. Az ember fizikailag végigmegy a mozdulatokon, de valójában nem igazán gyakorol.
Ez is rendszeres jelenség. Az önbecsmérlő és önsértő hajlamokkal rendelkezők nagyon termékeny talajt találhatnak az astanga gyakorlásban, hogy elmélyítsék ezeket a szankhárákat.
A tökéletes testalkatú és gyönyörű gyakorlással rendelkező Astangi modell olyan ideállá válik, amelyet a diák tudatos elméje megkísérel megtestesíteni, megtagadva saját érző testének valóságát, miközben azt próbálja beleerőltetni a tökéletességről alkotott víziójába.
A Facebook posztok és a Yoga Journal borítók jóga szelfi korszaka nagyban hozzájárult ehhez a szerencsétlen jelenséghez. Ennek eredményeként megjelennek, illetve súlyosbodnak az étkezési zavarok, a térdek és a hátak addig terhelődnek, amíg meg nem sérülnek, és a tudat és az érző test közötti szakadék egyre nagyobb lesz.
Vagy azok, akik hajlamosak önmagukat „isteníteni”, termékeny talajra lelhetnek mintáik elmélyítésére. Esetükben a gyakorlás által generált erő és energia még manipulatívabbá és irányítóbbá válik. Ha az ilyen típusú emberek tanárokká válnak, miközben a többi diák felnéz rájuk, ez katasztrofális, káros hatással lehet magukra és a diákok életére nézve is. Túl sok a bántalmazó és botrányos tanárról, gururól szóló történet. Sajnos ez sem szokatlan út.
A türelmet és a tárgyilagos megfigyelést lehet fejleszteni. Bármit is mond nekünk az érző test, hallgatunk. Igyekszünk a lehető legtisztábban hallgatni. És elfogadjuk, amit mond nekünk az érző testünk. Ennek az érzékenységnek a tudatában folytatjuk gyakorlásunkat, és hagyjuk, hogy a változások természetes módon megtörténjenek.
Ha tisztában vagyunk azzal, hogy mit érhetünk el a gyakorlással, miben segíthet az minket, akkor hittel, összpontosítással, alázattal és türelemmel, valamint egy jó tanár támogatásával és iránymutatásával, helyesen átadott tradíció által, lehetővé válik számunkra, hogy fokozatosan átdolgozzuk az összes szankhára mintánkat – azaz a kitartó gyakorlás elvezet bennünket ehhez.
Ez azonban nehéz, valódi alkalmazkodási és változási hajlandóságot igényel. Alázatosnak kell lennünk, ezt meg kell adnunk a tradícióknak, tanítónknak, és mindenekelőtt saját érző testünknek. Azok, akik ezt az utat választják, valóban megalapozott, kiegyensúlyozott, hatékony és együttérző gyakorlókká és tanárokká válnak, akiknek az életét nagyban javítja az, amit csinálnak.
Senki sem tökéletes, és még a legjobb szándékkal is időről időre mindannyian az 1. vagy a 2. kategóriába esünk. Ez egy másik ok, hogy szükség van egy egészséges gyakorlóközösség támogatására, visszajelzésére, egy jó tanárra és sok önreflexióra. Ha megvannak ezek a támaszok, illetőleg ez a szándék, és kitartunk, akkor sikerülni fog hitelesen gyakorolnunk, a gyakorlás pedig segíteni fog minket abban, hogy életünk a lehető legjobban alakuljon!
Az írás szerzője: Iain Grysak, Spacious Yoga, Bali
Az írás eredeti címe: Thoughts on Deepening an Authentic Yoga Practice
Fordította: Dr. Kővári Zsuzsa